Szerző: Barby

Itt Franciaországban minden hotel egyforma?! Ugyanis megint olyan 5+1 szobás szobát kaptunk a Nancy-i hotelbe. Hajnali kettőkor valaki kopogtatott az előszoba ajtaján.  Szinte gondoltuk, hogy a fiúk úgyse mennek ki, mert mi is alig hallottuk a kopogás, pedig a mi szobánk volt a legközelebb az ajtó mellett. Mivel nagyon álmos voltam, és láttam, hogy Esztinek minden vágya kimenni (XD), ezért inkább megvártam, mire kimegy, és elmondja, mit akartak.
Körülbelül öt perc múlva jött vissza, és szó szerint majd’ megszakadta a nevetéstől. Kellett jó pár perc, mire összeszedte magát, és el tudta mondani, mit akartak kinn.
-    Hát, az úgy volt, hogy valami recepciós akart valamit egy üveg pezsgővel. És mivel csak németül és franciául tudott, sokra nem mentem vele az angoltudásommal együtt. Szóval, mire kibogarásztam, hogy mit akar - félig németül, félig meg franciául-, kinyögtem, hogy várjon egy percet, mert mi nem a fiúkkal alszunk, és megkérdezem őket is, hogy ők rendeltek-e pezsgőt.  Erre bemegyek az egyik szobába, először kiszól valaki, de nagyon fáradtan, hogy ’Ki az?’, mire mondom, hogy ’Csak én vagyok, Bill.’. Erre mondja, hogy én nem Bill vagyok, hanem Tom, de ha tudok valamiben segíteni, elmondhatom neki is. Hát, igen ez egy kicsit égés volt… Nah, mindegy – mondta Eszti – És végül kinyögtem neki, hogy ’Ők rendeltek pezsgőt?’. Tom meg azt mondta, hogy ő nem, kérdezzem meg a többieket is, de nem hiszi, hogy valaki az éjszaka közepén pezsgőt rendelt volna. Aztán bementem még Billhez, Georghoz és Gustavhoz is. De ők csak aludtak. Egyedül Bill kelt fel egy nagyon kis időre, de nem nagyon értette mit akarok, és már be is aludt.
-    Jah, biztos álmos volt! – mondtam.
-    Ja, igen. Aztán visszamentem a sráchoz, és mondtam, hogy nem mi voltunk. Aztán azt mondta, akkor lehet ő hallotta félre a szobaszámot. Szóval, égtem egy sort. de legalább jól kiröhögöm magam! – mondta Eszti.
-    Jah, igen. De szerintem nem is normális, aki kettőkor egy üveg pezsgőt rendel magának.
-    Lehet, jól érzik magukat! –mondta Eszti, és nevettünk egy sort, majd a mellettünk lévő szobából Tom átkopogott, hogy legyünk egy kicsit csendesebben.
-    Figyi, én tényleg álmos vagyok, úgyhogy szerintem aludjunk tovább. –mondta Eszti.
-    Oké. – mondtam és pár perc múlva már be is aludtunk.
Délelőtt 11-ig fel sem keltünk, aztán kiültünk a nappaliba tévézni és reggelizni egy tál müzlivel.
Az első felkelők között köszöntöttük Gustavot, aki ugyanolyan kómásan ébredt, mint mi. Neki tök jó, mert 1, fel tud időben kelni, 2, egy kávé után olyan, mintha már vagy egy órája fel lenne kelve.
-    Ti kopogtatok éjszaka be hozzám? – kérdezte, miután leült mellénk egy pohár kávéval.
Hasonló nevetés következett, mint tegnap, amikor erről a „tapsolós” ügyről kérdeztük a fiúkat, majd Eszti megszólal:
-    Igen, én voltam. Mert egy hapsi hozott fel egy üveg pezsgőt, hogy mi rendeltük-e.
-    Miért, mi rendeltünk pezsgőt? –kérdezte Gustav.
-    Hát, nem úgy tűnt, hogy itt valaki tud róla. –mondta Eszti –De még benyitottam a többiekhez is. Úgy kezdődött, hogy alapból Tomot leBilleztem.
-    Azt meg hogy sikerült?
-    Hát, hogy csak valaki nagyon álmosan kiszólt, hogy ’Ki az,’.
-    Ja, értem. Hang alapján mi sem tudtuk egyből megkülönböztetni. Főleg, ha álmosak! – mondta Gustav, és nagyon kortyolt a kávéból – És kiderült, hogy kié a pezsgő?
-    Nem.  – mondta Eszti.
-    Jah, meg még elmondom a további 4-5 nap programját. – mondta Gustav – Úgy volt, hogy együtt beszéljük meg, csak a fiúk még alszanak, úgyhogy inkább elmondom most. Szóval, már koncertünk nem lesz, és úgy gondoltuk, megmutatunk még nektek pár dolgot. – a mondat közepén kilépett Tom is a szobájából, majd nem sokkal később a többi fiú is.
-    Na, a végére tényleg együtt fogjátok elmondani! – mondta Eszti.
-    Ja, de mit fogunk elmondani? –kérdezte Georg.
-     Eszti például azt, hogy mit akart éjszaka a szobámba! – mondta Bill vigyorogva.
-    Háát, nem is tudom. Talán befeküdni melléd! – mondta Eszti  ugyanúgy nevetve.
-    Szóval Bill vigyázz, mert előtte engem is felkeresett. – mondta Tom, aki természetesen tudta, miről van szó.
-    Neeem, ez hazugság! – mondta Eszti, majd Billnek és Georgnak is elmondta, mit akart tőlük az éjszaka közepén.
-    Megmondom őszintén, én nem is keltem fel. –mondta Georg.
-    Hát, Bill se nagyon tűnt haj’ de frissnek. – mondta Eszti.
-    Jaj, igen. Szóval, én közbe elkezdtem mondani a lányoknak, mit akarunk csinálni a következő napokba, mert már nem lesz több koncert. –mondta Gustav – Mondhatom én tovább?
-    Persze, én úgyis még tiszta kómás vagyok! – mondta Bill.
-    Nah, szóval. Ma még elvagyunk itt a hotelben, mert Tomék elmennek masszíroztatni, meg szaunázni, meg szerintem mi is. –mondta Gustav – Ti meg eldöntitek, hogy mit akartok, mert van még medence is, meg szétnézhettek is a városba.
-    Oké, akkor előbb megyünk úszni , mert Eszti is meg én is nagyon szeretünk úszni, aztán megyünk vásárolni a városba. Körülbelül mikor indulunk? –kérdeztem.
-    Hát, olyan hat óra körül indulunk innen, körülbelül kilenc-tíz óra lesz, mire Frankfurtba érünk, ott megállunk, mert megmutatjuk a várost, meg elmehetünk vásárolni is.
-    Oké, akkor kb. 5kor talizunk! Sziasztok! – mondtuk és bementünk a szobánkba, a fiúk pedig mentek a szálloda wellness részlegébe. Felvettük a fürdőruhánkat és mentünk úszni. Volt 2 helyes francia fiú a medencében és elkezdtünk rólunk beszélni magyarul. Mivel sűrűn rájuk néztünk (és ezt észre vették) ezért gyorsan rájöttek, hogy róluk van szó, ezért odaúsztak hozzánk. Németül nem tudtak, ezért ha valamit nem értettem, akkor Eszti segített ki.
-    Azt mondják, hogy ha szeretnénk, akkor elkísérnek minket vásárolni, meg megmutatják a környéket- tolmácsolt Eszti.
-    Az tök jó! Akkor szerintem menjünk is készülődni és 10 perc múlva találkozzunk itt. –javasoltam, amit le is fordított Eszti a fiúknak. Felmentünk a szobánkba és pontosan 10 perc múlva el is készültünk. Az aulában már Aramis (az egyik fiú) várt minket.
-    Berger hol van? – kérdeztem
-    Mindjárt jön!- válaszolt, és igaza is lett, mert pár perc múlva egy rózsával jött, amit átnyújtott nekem. ?  Elindultunk, és a fiúk megmutatták Nancy nevezetességeit, és egy pár butikba is becipeltük őket. Az egyik ilyen üzletben ráleltünk álmaink ruhájára: Eszti egy „hercegnős” blúzt vett, aminek fűzős volt az eleje,és az ujja a végén nagyon kiszélesedett, tényleg nagyon szép volt. Én egy sárga, térdig érő szoknyát próbáltam fel (és meg is vettem), aminek a has részére virágok voltak hímezve. Aramis & Berger  elismerően néztek ránk amikor kiléptünk a próbafülkéből. Gyorsan meg is vettük a ruhákat, majd rápillantottunk az órára. Már fél 6 volt! Gyorsan rendeltünk egy taxit és mentünk vissza a hotelhez. A bejáratnál telefon,-és e-mail számot/címet cseréltünk, elköszöntünk a fiúktól és sprinteltünk fel. A fiúk már rég vártak minket.
-    Mégis hol voltatok?? Már fél órája el kellett volna indulnunk! A telefont nem veszitek fel! – támadott le minket rögtön Tom
-    Neked is szia! Bocsánat a késésért, de 2 fiúval vásároltunk, meg megmutatták a környéket! A telefon meg némára volt véve, és biztos, hogy ezért nem hallottuk, apuci! - válaszoltam
- Ennyit arról, hogy mennyire utáljátok a franciákat! – tett egy gúnyos megjegyzést Bill.
- De ők 1, helyesek, 2, nem lányok! - válaszoltunk, majd mentünk a szobánkba, gyorsan összedobtuk a cuccainkat, és mentünk a turnébuszhoz. Kb. 10 percig csend volt, majd Bill megszólalt:
- Bocsánat, hogy csak úgy rátok támadtunk, de nagyon aggódtunk értetek.
- Semmi baj, nekünk nem kellett volna levenni a hangot a telefonról. - mondtam
- Amúgy milyen ruhákat vettetek? – kérdezte Tom
- Tessék?
- Nem azt mondtátok, hogy vásároltatok? - mosolygott Bill.
- De! - mosolyogtunk mi is és kivettük a szatyrokból a ruhákat.
- Ez így nem jó! Ebből nem lehet így látni semmit! Vegyétek fel! - nyafogott Georg
Mi csak összenéztünk, majd a fiúk egyszerre mondták:
- Légyszi! – mi erre nem tehettünk mást, mint bevonultunk a szobánkba és rögtönöztünk egy „divatbemutatót”.
- Nagyon csinik vagytok! - szólalt meg Gustav.
- Vigyázzatok, mert Gustav rátok hajt! - szólalt meg Georg
- Ha az én fanjaim lennének, akkor talán, de mivel náluk Bill a favorit… - mondta Gustav és éreztem, hogy kezdek pirulni.
- Hát, igen, ilyen jó fej és „csini” fanjaim is csak nekem lehetnek! - nevetett Bill és már láttam Esztin, hogy neki sem kell pirosító.
- Na, jó, akkor mi most átöltözünk. - mondtam gyorsan és bementem a szobánkba. Pár pillanat múlva jött Eszti is.
- Ez kemény volt…
- Jaja. Se köpni, se nyelni nem tudtam… - válaszoltam, majd átöltöztünk és betettük a Schrei live DVD-t. Kb. fél óra múlva kopogtak.
- Szabad! – szóltam ki kivételesen németül, és belépett Georg.
- Csak azért jöttem, hogy megnézzem, megvagytok-e még. – mosolygott.
- Ezt hogy érted? – kérdezte Eszti.
- Hát, az előbb olyan gyorsan elhúztátok a csíkot… Már kezdtem azt hinni, hogy valami baj van. – magyarázta Georg
- Nincs semmi baj, csak bejöttünk átöltözni, meg DVD-t nézni…- mondtam és ránézett Georg a képernyőre.
- Ez de régen volt! - szólalt meg.
- Nem is annyira… Mikor lesz új DVD?- kérdeztem.
- Majd amikor Németországban adunk újabb koncertet. Akkor már sajna nem lesztek itt… És te sem énekelhetsz… - nézett rám mosolyogva.
- Már csak 4 nap :s – szomorodtam el.
- Erről szerintem ne is beszéljünk! - jött be Bill is.
- Kopogni ki fog? – kérdezte Eszti mosolyogva.
- Bocsi, csak nem tudtuk, hogy hova tűntetek… Amúgy nemsokára megérkezünk.
- Akkor készülődjünk? – kérdeztem.
-  Elég lesz akkor, ha megnéztétek a…- mondta az énekes és ránézett a tv-re -… koncit.
- Oké. Nem ülsz le Te is? – kérdezte Eszti.
- Csak akkor, ha nem ezt nézzük, mert utálom visszanézni magam…
- Oké, akkor mit nézzünk?
- Öhh… Mr. & Mrs. Smith?
- Oké, de akkor menjünk át a másik szobába, hogy kényelmesen elférjünk. – mondta Georg és mindenki felállt, hogy átmenjünk a szomszéd szobába. Ott volt egy nagy franciaágy, fotelek, és egy nagy tv. Bill betette a dvd-t, Georg leült egy fotelbe, Eszti és én pedig az ágyon helyezkedtünk el.
- És én hol fogok feküdni? – kérdezte Bill
- Ülj egy fotelbe! –javasolta Georg
- De az nem jó… Lányok! Egy kicsit széthúzódnátok, hogy be tudjak feküdni közétek?  - Pár perc múlva jött Tom és Gustav is.
- Bill! Jól érzed magad? – kérdeztem.
- Igen, miért? –nézett ránk.
- Én is jól érezném magam 2 pasi közt. – mondtuk nevetve egyszerre Esztivel.
- Én meg akkor éreznem magam jól, ha én is feküdnék… - szólalt meg Tom
- Igazad van! Eszti, Barby! Nem tudnátok egy kicsit közelebb húzódni Billhez, hogy mi is odaférjünk? – a fiúk nagy örömére közelebb húzódtunk az énekeshez, így ők is odafértek. Gustav Eszti mellé, Tom pedig mellém feküdt be.
- Tom! Előre figyelmeztetlek, hogy ha bármit is… - kezdtem bele, de Tom közbevágott
- Nyugi, nem csinálok semmit!
- De ha mégis, majd én megvédelek! – szólt közbe Bill Ezen jót nevettünk, majd Georg kiment, és fél perc múlva egy fényképezőgéppel tért vissza.
- Tudjátok, hogy mi hiányzik? – kérdezte.
-  Popcorn? – kérdeztem vissza.
- Fénykép! Mondjátok: Csííííz!
-Csíííííz!- mondtuk, majd villant a vaku. Még egy csomó képet csinált Georg, majd visszaült a helyére és néztük tovább a filmet.
- Barby! – szólongat valaki – Barby! Ébredj fel! – kinyitottam a szemem és Billt láttam meg, majd Tomot.
-  Jó reggelt! – mosolyogtak az ikrek.
- Nektek is… - mondtam, majd körbenéztem, és rájöttem, hogy csak mi 3-an vagyunk a szobában, és még mindig este van.
- Öh… Barby! Elengednél? Tudod, már eléggé kényelmetlen így… - nyöszörgött Bill és gyorsan elengedtem, ugyanis úgy aludtam, hogy közben átöleltem.
- Jajj! Bocsánat! Nagyon összenyomtalak? – kérdeztem – Miért nem ébresztettetek fel akkor amikor átöleltelek? – tettem fel kérdéseimet.
- Semmi baj! Nem, nem nyomtál össze nagyon, és azért nem ébresztettünk fel, mert mi is bealudtunk. Kb. 2 perce ébredtünk fel.
- Aha, értem… És hol vannak a többiek? – kérdeztem és pont akkor jött be Gustav.
- Jó reggelt! – nevetett- Szerintem készülődjetek, mert megérkeztünk. – Felkeltem és egyből a szobánkba mentem, ahol már Eszti volt.
- Szijja hétalvó! - köszönt vidáman.
- Hali! Mit csinálsz? - kérdeztem.
- Georg ideadta a fényképezőgépet, hogy feltegyem a gépre a képeket, hogy nekünk is meglegyenek.
- mondta, közben leültem mellé
- Jesszusom! Ezt is lefényképezte?? - kiáltottam fel, mert megláttam egy olyan képet ahol épp alszunk, és én Billt ölelem…
- Jaja! Szerintem jó kép lett. Hát, ennyit fotózott. Öltözünk?
- Aha. – átöltöztünk, és kimentünk a konyhába, ahol már a fiúk vártak.
Nagyon szép volt Frankfurt főleg este, kivilágítva. Sok mindent megmutattak a fiúk, bementünk pár üzletbe is. Hajnali 3 – 4 óra körül érhettünk haza. Még leültünk egy kicsit kártyázni meg beszélgetni, majd mivel már kezdtünk álmosak lenni megfürödtünk, és álomba szenderültünk. Közben a busz robogott tovább, de az már csak holnap derül ki hova, mivel a fiúk az egészről hallgattak.